ESKÜVŐI TÁNCOKTATÁS

Sokan egy éven keresztül még a szalvéta színét is megtervezik, és aztán az esküvő előtt pár nappal eszükbe jut: Hoppá, elfeledkeztünk a nyitótáncról!

Ma már sokan gondolják úgy, hogy a zenekar vagy a DJ önmagában semmit sem ér. A zenét élővé kell varázsolni, és ezt a legkönnyebben akkor tehetjük meg, ha mi magunk keltjük életre az esküvői nyitótánccal. A megfelelő ruhában, keringő közben, álmodozva lebegni, nincs ennél csodálatosabb, maradandóbb élmény.

Ebben szeretnék segítséget nyújtani, az esküvői táncoktatással. Esküvős párok részére nem csupán lépések kombinációit kínálom, hanem a tánc élvezetét. Azt az érzést, mely különleges módon nem csak a táncosokat, hanem az őket néző vendégeket is megérinti. Az sem jelent problémát, ha a pár soha nem táncolt még, mivel intenzív magánórák keretében egyéni ütemben sajátíthatók el a személyre szabott koreográfiák.

Egy esküvői nyitótánc betanítása általában 3-4 alkalomból áll az esküvői táncoktatás folyamán.

Egyéni időbeosztás alapján haladunk, egyedi a zeneválasztás, a koreográfia, sőt a stílus is. Lehet az klasszikus, elegáns nyitótánc, bohókás, elsősorban szórakoztatónak szánt táncokra, vagy akár ezek ötvözete is.

Hengereljék le rokonaikat, barátaikat fergeteges tánctudásukkal a nagy napon!

Információ :
Tályai András
Táncpedagógus
Tel: 06-30-9851-577
E-mail: salidatse@gmail.com


REFERENCIÁK

Köszönjük, hogy az esküvőnk napján magabiztos tánctudással léphettünk a násznép elé.Pár hét gyakorlás, profi koreográfia, és tapsvihar a NAGY napon.

Mindezt köszönjük Nektek!
/ 2008. május /
Anikó és István

Köszönjük a baráti hangulatú, saját elképzeléseket figyelembe vevő felkészítést, egy élmény volt!Az esküvőn aratott sikerről nem is beszélve:).

/ 2010. szeptember /
Márti és Krisztián

Köszönjük a segítséget, hogy életünk legszebb napján felkészülten, magabiztosan állhattunk a vendégeink elé. A jó hangulatú próbák után már alig-alig volt izgalom, amikor a nyitótáncunkra került a sor, de a vendégek elismerő pillantásai bebizonyították: megérte a sok gyakorlás!

/ 2010. augusztus /
Bea és Andris

Köszönjük szépen a sok segítséget, türelmet és biztatást, amit kaptunk tőletek a táncpróbák alatt. Nagy élmény volt számunkra ez a pár hét. Köszönjük, hogy színesebbé, emlékezetesebbé tettétek ezt a számunkra oly fontos napot.

/2011. szeptember /
Nóra és Imi

Nagyon szépen köszönjük a felejthetetlen pillanatokat és a belénk fektetett bizalmadat. EGY ÖRÖK ÉLMÉNY MARAD SZÁMUNKRA!!! :)

/2012. június /
Kinga és Jocó

"Köszönjük a jó hangulatú próbákat és a sok biztatást. Az elején tényleg nem gondoltuk volna, hogy néhány alkalom után teljesen kezdő szintről indulva sikerül megtanulnunk az esküvőnkre egy látványos nyitótáncot, és mindemellett megismerkedhetünk más táncok alaplépéseivel is. Nektek köszönhetően végig táncoltuk az egész estét!:)"

/2012. június /
Gabi és Csabi

Nagyon szépen köszönünk mindent. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki megőrült a táncunktól:-) Megadta az egész este hangulatát:-)

/2012.szeptember /
Bea és Tibor

A próbáktól a férjem tartott leginkább:) Az első próba után alig vártuk a következőt, annyira élveztük, nagyon jó fej volt az oktatónk:) Jó hangulatúak voltak a próbák és alig vártuk, hogy mi is megtanuljuk azt a pár lépést amit ti bemutattatok, mert az a pár lépés is annyira mutatós volt! Nem bántuk meg, hogy átjártunk hozzátok, a keringő elvarázsolta a szülőket és a vendégeket, mi pedig úgy éreztük magunkat a tánc közben, mintha egy meséből léptünk volna ki a hercegnő és a herceg szerepében:) Csodás volt !:) Köszönjük a felkészítést!!!

/2012.szeptember /
Mariann és Zoli

esküvői tánc, esküvői tánc Hajdúböszörmény, esküvői táncoktatás, esküvői táncoktatás Hajdúböszörmény, esküvői tánctanítás, esküvői tánctanítás Hajdúböszörmény,esküvői tánctanár, esküvői tánctanár Hajdúböszörmény, esküvői tánctanfolyam, esküvői tánctanfolyam Hajdúböszörmény